A Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményei három fontos csoportból tevődnek össze: régészeti leletekből, a várostörténet tárgyi anyagából és képzőművészeti alkotásokból. Érdekes leleteket találtak , mint pl. az 1974-ben kiásott, töredékes állapotukban is gyönyörű gótikus szobrok, illetve az 1999-ben előkerült XIV. századi Anjou selyemkárpit. A középkori emlékek sorát XV. századi Mátyás király kori reneszánsz emlékek, majd a török hódoltság 1686-ig terjedő emlékei zárják le.
Helyszínek , amiket megnéztünk a Vármúzeumban:
- Gótikus Szoborkiállítás: Ezek a leletek egyszerre kerültek elő. Valószínűleg díszek voltak az épületben az 1300-as évek körül. A szobrok világi és egyházi alakokat ábrázolnak. Minden szobor arca más, tehát feltételezik, hogy modellekről készültek.
-Királyfejek (Érdekességük, hogy fejük a homlok vonalától sík rész vízszintesen. Erre a helyre a fémrátét koronákat rakták.)
-Lány fej (Ez egy kivétel szobor, mert korban nem egyezik a többivel , de stílusban ugyan az.)
-Szentek és apostolok szobrai
-Hagyományos ruha-szobor (Gótikus viselet.)
-A lovag és a fegyverhordozó (Ezek a szobrok egybe tartoznak, mert napraforgós öveik megegyeznek.
- Kút leletei: Itt állították ki azokat a leleteket, melyek a vár kútjának aljáról ástak ki.
Ezután láthattunk egy metszetet az 1470-es évekbeli(Mátyás kori) várról és továbbhaladtunk a következő terembe.
Középkori palotarész : Ezt a helységet Zsigmond idejében kezdték el bővíteni de még Mátyás is folytatta az építkezést.
- Víztározó: Ez egy nagy üres tér...
- Jégverem: Itt jeget tartottak , de a kiállítás ide helyezte az idomtéglák terrakottából gyűjteményt.
- Tárnokmester háza: Ez lakóépület volt egykor, itt kincsek, iratok voltak és a koronát is őrizték. Ez volt a vár ,,kincseskamrája''.
-Lovagos-kályha(restaurált)
-Padlófűtés: A padlón lyukak voltak , alatta kályha.
-Edények: Kajolika edények(a király használta).
- Konyhai edényes helyszín: mozsarak, tárolóedények, lábasok, ...
- Csonkatorony / Börtönhelység
- Reneszánsz terem (vörös agyagból): Ez egy belső udvar volt, a legprezentatívabb helység. Vörös mészkőből kifaragott szobrok, majolika téglapadló, Beatrix királynő címere,kazettás mennyezet látható.
- Gótikus terem: Itt sznte semmi sem az eredeti, erősen kellett restaurálni sajnos.
- Énekes szertartáskönyv: Mátyás Graduale-másolat
- Kápolna: Eredeti templom alkápolnája, még ma is használják.
- A királyi palota makettje
- Belső udvar
Kápolna
Mátyás Graduale
Minták
Belső kert
Vár makettje
Belső udvar 2
Főbejárat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése